Az emlékezés hete
Tematikus hetet tartottunk az iskolánkban, a tavaly Belgrádban történt tragikus eseményekre és áldozatokra emlékeztünk. Kedden 2024.5.7-én, a hét első munkanapján pszichológiai műhelymunkát tartottunk. A negyedikesek Bálint Tìmea tanìtó néni vezetésével valósìtották meg a foglalkozást, mìg az első, második és harmadik osztály közös foglalkozást szervezett Nyerges Hermina, Némedi Zita és Labanc Zoltán vezetésével. A téma az érzelmek felismerése és kezelése volt. Különböző társasjátékokkal játszottunk és bizalmas beszélgetéseket folytattunk. A foglalkozás elérte a célját, rámutattunk, hogy hogyan kell kezelni az indulatokat, felhìvtuk a figyelmet arra, hogy fontos figyelnünk egymásra, fontos segìtséget kérni és segìtséget nyùjtani egymásnak. Valamint az is elhangzott, hogy a boldogság ott kezdődik ahol végetér a nagyravágyás. A gyerekek elgondolkodtak a műhelymunkán és példákkal illusztrálták egyes érzelmeket saját emlékeikből.
Szerdán, 2024.5.8‐án jótékonysági ruhagyűjtést szerveztünk az iskolánk alsós tanulói körében. A gyerekek és tanìtóik a nap folyamán a szülők segìtségével ruhákat, lábbeliket, tanszereket és még játékokat is adományoztak. A Vöröskereszt Begaszentgyörgyi részlege a jövő héten veszi át hivatalosan az Ittabei családok adományát.
Ezalkalommal is köszönjük minden családnak, akik adományoztak, a nagylelkű adományokat!
A szerbittabei falunap keretén belül a szerbittabei helyiközösség vetìtèsre-mozira hìvta meg iskolénk diákjait és tanìtóikat. 2024. május 9‐én 11 órai kezdettel az Ebek az operában cìmű animációs filmet tekintettük meg.
Iskolánk magyar alsós tanulói sportnapot tartottak 2024.5.10-én. A foglalkozáson részt vett az 1.2, a 2.2, a 3.2 és a 4.3 osztály, Nyerges Hermina, Némedi Zita, Labanc Zoltán ès Bálint Tìmea vezetésével. Csoport- és egyéni játékokat és versenyeket szerveztek az alsós tanulók számára. Sok eszköz használatában valósult meg a foglalkozás. Nagyon ügyesen végezték a feladatokat a tanulók, jó hangulatban telt a rendezvény! Senki sem sérült meg!
Készítette:
Bálint Tímea
A képeket megnézhetik az iskola Facebook oldalán.






















